- Menedzserük úgy adta meg a telefonszámát, hogy Boros Csaba, „a Republic frontembere„. Megszokta már ezt a titulust? 

- Annak idején is így hívtak: a Republic együttes egyik frontembere. 

- De most „a" frontember lett. 

- Igen. A színpadon Cipővel osztoztunk ezen a szerepen, egymást kiegészítettük. De megszoktam már a mostani állapotot. Mert muszáj. 

- Két év eltelt Cipő halála óta, és látja, most is vele kezdem a beszélgetést. Ez zavarja? 

- Abszolút nem. Amíg a Republic létezik, addig Bódi László Cipő neve is szóba fog kerülni. Eleve az hangjával kezdődik és végződik minden koncertünk. Fizikálisan nincs jelen, de a Republic örökös tagja. Ha bárki hasonlóan ment volna el a zenekarból, az emlékét, a szellemiségét ugyanúgy továbbvinnénk, mint az övét. 

- Akkor, amikor meghalt, nem volt ildomos az utolsó részletig belemenni a tragédiához vezető útba. De talán most már beszélhet róla: szóval tudtak, ugye, hogy ez be fog következni?

- Persze. Ez egy látható folyamat volt. De áltattuk magunkat, és az utolsó pillanatig elhittük: a vég még elodázható. Cipőnél 2008-ban derült ki, hogy nagy a baj. Próbateremben ültünk, mutatta a lábát, ami teljesen bevizesedett. Azonnal orvoshoz vittük, mint kiderült, akkor is az utolsó pillanatban. Az első kezelések után optimisták voltunk, az orvosok is azt mondták, hogy ha mindent betart, akkor még húsz évig színpadon lehet De nem így lett. A szívátültetést utasította el. 

- Még ha kegyetlenül racionális is ez a kérdés, de a Cipő utáni évekre miért nem építettek fel akkor B tervet? Vagy felépítettek? 

- Nekünk nem volt B tervünk, csak az, hogy a Republicban zenélünk. 

- De nekem úgy tant hogy arra nem volt tervük, hogy mi lesz Cipő nélkül a zenekarral. 

- Amíg a barátod melletted van, addig nincsen B terv építgetés. Utána jöttek fél B tervek, mint a Sipos F. Tomi, de az kétségbeesett próbálkozás volt inkább. Nem jött be. 

- A Sipos F. nyilvánvalóan rossz döntés volt? 

- De nem miatta. A baj egyszerűen azzal volt, hogy a Republicnak az akkori huszonhárom évét nem tudhatta egy kívülről érkező megérteni és átvenni. Én pedig rájöttem, hogy nem akarom ezt megmagyarázni. A közönség ugyanakkor végig kitartott mellettünk. Én nem voltam soha nagy Facebook-nézegető, de bizonyos adatokat onnan le lehet mérni. A Republicnak akkor mintegy negyvenezer követője volt, most 200 ezer fölött van a látogatottságunk Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy a közönség azt üzente nekünk: a Republic így kell.

- Ez a tendencia a nézőszámban is lejön? Mennyi az átlagos koncertszámuk? 

- A hétvégi berettyóújfalui koncertünk fotóját kell csak megnézni. 

- S az teljesen kizárt, hogy keresnek még énekest a zenei piacon? 

- Az énekes én vagyok ebben a zenekarban, s ez így is marad. 

- De nyilván eljutott önhöz is, hogy mit gondod a szakma arról, hogy ön az énekes. 

- Mert mit gondol a szakma? 

- Én kritikus hangokat hallottam. 

- De ki is az „a szakma”? 

- Ez jó kérdés. Ön szerint? 

- Ön szerint a szakma nem én vagyok? Nem a Republic, amely huszonöt évet eltöltött ezen a pályán? Nem az a szakmaiság mérőfoka, hogy egy ilyen veszteség után talpra tud-e állni egy zenekar? 

- Ennyire bántja ez a kérdés? 

- Nem, inkább mosolygok rajta. Én nem kezdem el rágni magam ezen, míg az új lemezünk két hét alatt aranylemez lesz. 

- De nem önámítás az aranylemezt ünnepelni, amikor azt már kétezer eladott példány után osztják? 

- Mi ötvenezerrel kezdtük az aranylemezeinket... 

- Erről beszélek A szakmában maradt rangja az aranylemeznek? 

- Nézze, én amikor leültem a kiadóval tárgyalni, megkérdeztem őket, hogy melyik CD megy most náluk a legjobban. Mondtak egy énekesnőt, akit mindannyian ismerünk. És mennyi? -kérdeztem. Egy év alatt majdnem aranylemez, válaszolták.

- Amikor leül tárgyalni a kiadójukkal, másképp beszélnek önökkel az új felállás óta? 

- Megalázó szituációba soha nem mennék bele. Én kerek perec megmondtam, hogy ha a nyakukon vagyunk, akkor nagyon szívesen kiadjuk a CD-t magánkiadásban. Ők mondták, hogy nem akarnak megválni tőlünk.

- Megnéztem a zenekar nyári programját , azt látom, hogy sütős-főzős fesztiválok sora várja önöket. Minden magyar zenekar, előadó nagy-jából ezekkel számolhat? 

- Kétfajta vonal dominál ebben az országban: az egyik a fesztiváloké - nem a sütős-főzőseké, hanem a VOLT-ról, a Hegyalja Fesztiválról beszélek. Budapesten döntik el, hogy mely zenekarok „valók odda". A Republic is sokáig fellépett ezeken, aztán betettek minket a „lakossági zenekar" skatulyába. Minket emiatt sorra visznek a másik kategóriába, a falunapokra, a városi fesztiválokra. De tudja, a közönséget kicsit sem izgatja, hogy a zenekarra milyen bélyeget sütnek. Mi játszunk, ahogy szoktunk. Ha ez „lakossági beat", akkor az. 

- De ha őszintén a szívére teszi a kezét, nem mondja azt egy beatzenész- mégha lakossági is - hogy a nagyszínpad azért kijárna? 

- A gyerekem éppen most vette elő az 1996-os sportcsarnokkoncerteket... Ezek megvoltak, s megvannak most is. 

- Ha az eddigi pályáját végignézi, melyik volta csúcs? 

- Nem mindig az a csúcs, ahol tíz-tizenötezer ember töltött meg egy stadiont. Nekem a legnagyobb koncert a Cipő halála utáni első, karácsonyi koncertelőadás volt. 

- A huszonöt év alatt kellett megalkudnia? De úgy is kérdezhetem, hogy milyen alkuba menne bele, ha most felajánlanék még huszonöt évet a zenekarnak cserébe valamiért? 

- A kompromisszumok mindig jelen vannak egy zenekar életében. Nekünk abban volt szerencsénk, hogy nem különösebben kellett megalkudnunk még abban sem, hogy mit tegyünk fel a lemezünkre. 

-Nem tudom, miért 2015 lett a nagy összeveszések éve Magyarországon. De azt látom, hogy, az úgynevezett nagy generáció  sorra összeveszik egymással, legendás barátságok, zenekarok bomlanak fel. 

- Ez nálunk is megtörtént. Amikor Cipő elment, Attila, a dobosunk úgy fogalmazott, egyfajta tisztítótűz futott végig a zenekaron. Cipő elment végleg, Zoli, a gitáros másképp hagyott el minket. 

- Ez utóbbi bántja? 

- A visszafordíthatatlannal, a megmásíthatatlannal nem tudsz mit tenni. De azt nem érted, hogy a kollégád miért csinálja így. 

- Kolléga? Nem barát? 

- Én a barátomnak tartottam, de két éve nem beszélünk, a karácsonyi üdvözlőlapokra soha nem kapok választ. Ezt már nehéz annak nevezni. De én mindig megemlékezek róla is. Életünk része volt, az is marad. A nagy öregekre hadd térjek vissza, mert tényleg valós, fontos kérdés. Magyarországon mindent szét tud tépni a politika. A zenészeket is. Ha hagyjuk, hogy a zenekarokat megossza a politika, akkor öt emberből három előbb-utóbb másképp fogja látni a dolgokat. 

- Lefordítom: a Republic nem ad mostanában koncertet a felcsúti stadionban. 

- Ott nem. De a főtéren szívesen. Ha az nem pártrendezvény.

 - Végül egy személyes kérdést engedjen meg. A hétvégén gyereknap, önöknek ikerfiai vannak, akik egy betegség okán nagyon mások. Mikor rájuk néz, melyikben látja saját magát? 

- Mind a kettőben. Bálint a nagyfiú, ő örökölte a vérvonalat, még inkább az apám színészet iránti rajongását. Ö a színművészetire jár. Ákos sérülten született de a zenei hallása, azt hiszem, neki a legjobb. Rájuk nézek és magamat látom - másképp. Gyereknapon pedig mi mást tehetnénk, mint megyünk Ákos iskolájába, játszani.